Néha nem árt lassítani

Posted on Hozzászólás most!
fürdőszobai tisztítószerek

Bár a konyhapultok gyors letörlése, mosogatók átmosása meghozhatja az azonnali megkönnyebbülés érzését, azonban a ház egyes részeire jobban oda kell figyelnünk, alaposabb takarítást igényel, mint pusztán egy törölgetést. Általában valamilyen úton módon ezen területek takarítása marad mindig utoljára, gyakran halogatás tárgyává válva ezzel. Csak képzeld magad elé a garázst, ahol már évek óta kerülgetek a szezonális használati tárgyakat. Te is mindig jövő tavasszal takarítod ki?

A legelső feladat, hogy meghatározzuk, melyik folyamat mennyi időt igényel. A leggyakrabban ott követik el a hibát, hogy kevesebb időt számolnak a feladatokra, mint amennyit ténylegesen igényel, így a takarításra szánt idő meglehetősen szűkösnek bizonyul a végéhez közeledve. Ez különösen igaz azokra, akik a vendég érkezése előtt kezdenek el takarítani, mondván hogy nyomás alatt hatékonyabban tudnak dolgozni. Ez azonban gyakran ahhoz vezet, hogy ziláltan nyitnak ajtót, miközben a vállukon még ott lóg a szárítóról lecibált ruha, értetlenül pislogva a számára felesleges kitérő miatt.

Ha indulásra készek vagyunk, akkor készítsük be a stoppert, és induljon az óra! Igyekezzünk normál tempóban takarítani, hogy megkapjuk az átlagos időt, tartsuk távol a telefonunk, hogy ne terelje el a figyelmünk, és haladjunk szobáról szobára.
Az időt befolyásoló tényező lehet az, hogy mennyire tudunk koncentrálni közben, mennyire gondoljuk át előtte a folyamatokat, de felpörgethetjük magunkat gyorsabb ütemű zenékkel, sőt, a megfelelő mosószerek is segítenek, hogy rövidebb ideig kelljen súrolnunk azokat a makacs foltokat.

takarító lista

A következő feladat a feladatok listájának összeírása. Elég banálisnak tűnhet, azonban segít szervezetten takarítani, amivel elkerülhetjük a gondolkodási időt, hogy mi legyen a következő lépésünk. Ráadásul feleslegesen sem fogunk dolgozni, nem fogjuk a takarítás elején és végén is felmosni a padlót. Ez újabb trükk lehet, amiről már korábban írtunk, ha a fürdőszobai tisztítószerek számára kiürítünk egy vödröt, hogy mindig kéznél legyen egy helyen az összes szükséges eszköz.

háztartási webáruház

Szintén a hatékonyságot hivatott javítani, ha a szükséges tisztítószereket egy háztartási webáruház segítségével rendeljük házhoz, így garantáltan több időnk lesz majd takarítani is.

Hogyan működnek a mosószerek?

Posted on Hozzászólás most!

Ha valaha is elgondolkodott azon, hogyan működnek a mosószerek, nincs egyedül.

Ez egy gyakori kérdés, ami sok emberben felmerül, és nem véletlenül!

A mosószerek mindennapi életünk fontos részét képezik, és a ruháink tisztán tartása érdekében támaszkodunk rájuk. De pontosan mi az, ami a mosószereket olyan hatékonnyá teszi? Ebben a blogbejegyzésben a mosószerek mögötti tudományról fogunk beszélni, és arról, hogyan működnek a ruháink tisztításában!

A mosószerek olyan molekulákból állnak, amelyek vonzzák a vizet és az olajat egyaránt. Ez azt jelenti, hogy amikor mosószert adunk a víz és az olaj keverékéhez, a mosószer molekulái körülveszik az olajcseppeket, és kisebb darabokra bontják azokat. Az apró olajdarabkák ezután a vízben lebegnek, így sokkal könnyebben kimoshatók.

Ha valaha is túl sok mosószert adott a mosógépbe, akkor tudja, hogy ez sok habot eredményezhet. A habzás akkor keletkezik, amikor a mosószer molekulái a ruhákon lévő szennyeződések és kosz helyett egymáshoz kapcsolódnak.

Bár a habzás jól néz ki, valójában nem segít a ruhák tisztításában

Háztartási webáruházunk

Posted on Hozzászólás most!

Az élet mindig rohanó tempóban zajlik, és úgy tűnik, hogy soha nincs elég idő a nap folyamán, hogy mindent elvégezzünk. Ezért olyan nagyszerű, hogy most már online is vásárolhatsz háztartási gépeket! Nem kell többé órákat töltened azzal, hogy boltról boltra járva keresed a legjobb ajánlatot. Most mindent megtalálhatsz, amire szüksége van, itt, a háztartási webáruházban. Háztartási eszközök széles választékából válogathatsz. Legyen szó akár: tisztítószer, mosószerek, fürdőszobai tisztítószerek, így biztosan megtalálod, amit keresel. Nézz körül, és nézd meg, mit kínálunk. Nem fogsz csalódni! Vásárolj most minden háztartási eszközzel kapcsolatos igényedet megpróbáljuk kielégíteni. Itt leszünk, amikor szüksége van ránk. Köszönjük, hogy nálunk vásárosz!

háztartási webáruház

Köszönjük, hogy elolvastad blogbejegyzésünket! Reméljük, hogy hasznosnak és informatívnak találtad. Ha bármilyen kérdésed vagy észrevételed van, kérjük, fordulj hozzánk bizalommal.

A tavaszi nagytakarítás eszközei

Posted on Hozzászólás most!
tavaszi nagytakarítás

Végre megérkezett a tavasz, ami meghozta magával a tavaszi nagytakarítás idejét is. Bár sokan nehéz szívvel veszik rá magukat erre a komoly próbát állító feladatra, nem is olyan kivitelezhetetlen, csupán a megfelelő eszközöket és tisztítószereket kell felsorakoztatni, hogy megjöjjön hozzá motivációnk.

Ráadásul a megfelelő háztartási webáruház segítségével könnyen beszerezhetjük akár otthonról is a szükséges eszközöket, hogy még csak hosszas kutatómunkával se járjon a beszerzési körút.

A Seholmáshol webshopban megtalálhatóak azok a szükséges mosószerek, melyek elengedhetetlenek például az ilyenkor aktuális függönymosáshoz, de a fürdőszobai tisztítószerek széles választéka is lehetővé teszi, hogy semmi se maradjon ki a beszerzendők listájából.

fürdőszobai tisztítószerek

Mit készítsünk össze a takarításhoz?

  • Poroló – gyors segítség az elérhetetlen helyeken is
  • Szivacs – ideális azon foltok eltávolításához, melyet nem árt beáztatni kicsit
  • Mosogatószer – meleg vízzel keverve ideális lehet a legtöbb felület tisztításához
  • Alkoholos tisztítószer – a gyakran megfogott területek tisztításához, mint a kapcsolók és kilincsek
  • Univerzális tisztítószer – melyet bármilyen felület tisztítására használhatunk
  • Törlőkendők – érdemes megfizetni belőle a minőséget
  • Fehérítő – hogy a szőnyegek is megkapják a szükséges törődést
  • Szódabikarbóna – frissítőleg hat, megszünteti a szagok forrását
  • Súrolókefe – mert az elhanyagolt foltok ellen is fel kell venni a csatát
  • Ablaktörlő – emeljük vele új szintre az üvegfelületek tisztítását
  • Ecet – vízkőlerakódások ellen kiváló
  • Vödör – nem csak vizet tarthatunk benne a tisztítás során, de a takarítás végeztével bele is dobálhatunk mindent, hogy egy helyen legyenek a kellékek

háztartási webáruház

Ezzel teljes is a lista, ha megvannak a mosószerek, indulhat a takarítás, fogjuk a vödröt, és ne kíméljük otthonunk egyetlen sarkát, rejtett zugát sem!

7 dolog, amit érdemes takarítani, ha betegeskedünk

Posted on Hozzászólás most!
tisztítószer webshop

Ahogy magunk mögött hagyjuk a telet, és kezd ébredezni a természet, úgy a baktériumok és vírusok is mintha erőre kapnának. Ebben az időszakban meglehetősen könnyű hazavinni betegséget, amivel szemben érdemes rögtön felvenni a harcot, hogy a család minél kevesebb tagját érintse.

Íme egy lista, hogy milyen felületek tisztítására érdemes ilyenkor fokozottan figyelni, hogy megakadályozzuk a betegség terjedését.

  1. Kéztörlők

A kéztörlők használata mindennapos, így mindenképp cseréljük naponta, és a megfelelő mosószerek alkalmazásával mossuk is ki rögtön, hogy minél rövidebb ideig kerüljünk kontaktba vele.

  1. Fürdőszoba

fürdőszobai tisztítószerek

A fürdőszobában jelen lévő meleg és párás levegő kifejezetten kedvező a baktériumok és vírusok szaporodásának, így ne is menjünk messzire a kéztörlők lecserélése után. Még ha csak pár percet is, de szánjunk rá arra, hogy fertőtlenítőt is tartalmazó fürdőszobai tisztítószerek segítségével letöröljük a mosdókagylót, a csapot és a WC-t is, amennyiben megoldható, a család beteg tagjai használjanak külön mosdót, hogy megakadályozzuk a betegség terjedését.

  1. Közös helyiségek

fertőtlenítő tisztítószer

Fertőtlenítőkendő segítségével töröljük le azokat a gyakran használatos tárgyakat, melyeket mindenki megfog, mint a kilincs, a villanykapcsoló, és a fiókok fogantyúja.

  1. Elektronika

 

elektronika tisztítása

El sem tudjuk képzelni a napjaink okostelefonunk nélkül. Fokozottan így van ez, amikor betegek vagyunk, így mindenképp figyeljünk oda, hogy gyakran fertőtlenítve legyen a teljes készülék, ahogy a TV távirányító és játékkonzolok is.

  1. Ágynemű

mosószerek

A betegség idején vegyük célba a párnahuzatok gyakori mosását, majd a betegséget követően mossuk át az egész ágyneműt.

  1. Játékok

A plüssöket dobjuk mosógépbe, a műanyagokat akár mosogatógépbe, vagy csak fertőtlenítsük egy kendővel, a lényeg, hogy a gyerekek tudjanak tovább játszani a játékokkal anélkül, hogy újból találkoznának a kórokozókkal.

  1. Fogkefe

Fertőtlenítsük a fogkefét is, hiszen az is egy újabb hely, ahol rendszeres használata miatt újból találkozhatunk a baktériumokkal. Ha a betegség elmúlt, érdemes lecserélni az érintett fogkeféket.

 

Persze jobb elkerülni, hogy hazavigyük a betegséget, így figyeljünk személyes higiéniánkra, és mossunk gyakran kezet szappannal, legalább fél percig, de ha már bekövetkezett a baj, a fent említett fertőtlenítő tisztításhoz tisztítószer webshop segítségével is beszerezhetjük a szükséges mosószerek és fürdőszobai tisztítószerek sorát.

 

5 tipp, a mindig tiszta otthonért

Posted on Hozzászólás most!
tiszta otthon

A tökéletesen tiszta otthon képe mindenkit kecsegtet, azonban sokszor elérhetetlennek tűnhet kivitelezése munka mellett, gyerekek játékforgatagában. Sokszor azonban a takarítás már azelőtt megkezdődhet, mielőtt a lakásban teljesen eluralkodna a káosz, csak egy jól bejáratott, követhető rendszer kell hozzá.

  1. Napi feladatok

Ha van egy listád arról, hogy mik azok a teendők, amiket célszerű mindennap elvégezni, az már fél siker. Ide olyan általános dolgokat gyűjts össze, mint az ágy megvetése – melyet célszerű rögtön ébredés után megcsinálni –, a padló felseprése, egy gyors porszívózás, konyhapult letörlése, és a szétszórt dolgok elpakolása. Ezek mind pár perces feladatok, így ha nem kell mindig a következő lépésen gondolkodnod egy profi lista miatt, hamar végezhetsz vele.

  1. Heti feladatok

Ha a napi feladatok elvégzése már nem jelent gondot, építsd tovább a rutinod, adj a hét minden napjához egy újabb feladatot. Minél jobban megszokod, annál gyorsabban fogsz tudni haladni, így a későbbiekben annál több feladatot tudsz hozzáadni a listához. Ide olyan feladatokat gyűjts össze, amit elég hetente egyszer elvégezni, mint például a porcicák eltakarítása, friss törölközők bekészítése, padlók felmosása és egy alapos porszívózás. Hetente egyszer érdemes ellenőrizni, hogy megvannak-e otthon a szükséges mosószerek, fürdőszobai tisztítószerek, hiszen azzal is időt spórolhatsz, hogy ha látod, hogy már valamelyik a végét járja, rögtön rendeled a következő adagot egy tisztítószer webshop oldaláról.

tisztítószer webshop

  1. Legyen mindennek helye

Jártál már úgy, hogy a pakolásban leginkább az hátráltatott, hogy nem tudtad, hova lenne a legcélszerűbb elpakolni valamit? Aztán amikor szükséged volt rá legközelebb, csak keresgéltél, hogy hova is pakolhattad? Legegyszerűbb, ha mindennek megvan otthonodban a helye, így pakolásnál sem kell azon törnöd a fejed, hogy hova rakd, és később sem kell keresgélned. Ha pedig ennél is tovább szeretnél menni, készíts egy kisebb vödröt a fontosabb fürdőszobai tisztítószerek felsorakoztatásával, hogy rögtön neki is láthass a munkának.

  1. Apró segítség

A gyerekek imádnak játszani, és ez gyakran úgy ér véget, mintha egy tornádó söpört volna szét mindent a gyerekszobában, vagy akár nappaliban is. Erre a legegyszerűbb megoldás, ha már kicsi korukban megtanítjuk nekik, hogyan pakoljanak el maguk után, hogy vessék meg ágyukat, miután kikeltek belőle. Így nem csak magunknak takarítunk meg időt a takarítás során, de gyermekeinknek is segítünk olyan rutint kialakítani, amely nagy hasznukra lesz majd felnőtt korukban.

  1. Időbeosztás

Sokszor annyira kapkodunk, hogy belecsípünk ebbe is abba is, majd a végén azon vesszük észre magunkat, hogy indulnunk kell, de semmit nem tudtunk befejezni. Nincs azzal probléma, ha néhanapján kimarad egy két feladat, de ne kezdjünk el kapkodni. Ha tudjuk, hogy mi mennyi idő, pontosan ki tudjuk számítani, hogy mi fér még bele a szűkös időbeosztásunkba, bármi is vette el az időt a reggeli készülődés során.

Hogyan gyorsítsuk fel a fürdőszoba takarítását?

Posted on Hozzászólás most!
fürdőszobai tisztítószerek

Már egy általános takarítás során is igyekszünk leredukálni az ezzel töltött időt, hiszen a takarítás mellett ezer másik dolog vár még ránk minden nap, és akkor még nem is említettük a szükséges én időt, ami lelki békénk fenntartásához elengedhetetlen. Akár gyereket nevelünk otthon, akár főállásban dolgozunk, az idővel futjuk a legnagyobb versenyt. Íme egy tipp, hogyan nyerhetünk egy kis előnyt, egy fürdőszobai tisztítószereket magába foglaló puttonnyal.

Csak képzeld el, mennyivel egyszerűbb előkapni egy vödröt, és az abban található tisztítószerekkel sorban végig szaladni a takarítás pontjain? Mint megfejteni a gyerekek által annyira kedvelt „Kösd össze a pontokat” játékot. Mi pedig segítünk, hogy miket rakj a ládába, hogy biztosan ne maradjon ki semmi.

  • Általános tisztítószer – a legtöbb felületre alkalmas, fertőtlenítő spray
  • Mosdókagyló tisztító – nem tesz kárt az anyagában, de felveszi a harcot a szappan- és vízkőlerakódásokkal
  • WC tisztító – figyeljünk, hogy külön erre a célra vegyünk fürdőszobai tisztítószert, ugyanis a WC kagyló felületét is könnyű felsérteni erős vegyszerrel, ami után garantáltan sose lesz tiszta látszata
  • Törlőkendők, szivacsok és kefe – hogy könnyebben nekieshessünk a makacsabb foltoknak is
  • Gumikesztyű – hiszen a vegyszerek gyorsan kiszáríthatják kezünket, mely elég kellemetlen lehet a hétköznapokban
  • Szórófejes tartályok – a házi készítésű vízkőoldót például egyszerűen adagolhatjuk vele

És meg is volnánk! Már csak egy rendszer kell, ami alapján ésszerűen elvégezhetjük a takarítást. Ha pedig valami hiányozna a listáról, nézz  szét te is háztartási webáruházunkban.

A mindig makulátlan konyha titka

Posted on Hozzászólás most!
tiszta konyha

Otthonunk takarításában a két legnehezebb feladat a fürdőszoba és a konyha rendben tartása. Nem is csoda, hiszen míg a szobába és a nappaliba pihenni járunk, addig a konyhában és a fürdőszobában is hosszú előkészületek előzik meg napjainkat. De mit tehetünk, hogy konyhánk mindig csillogjon-villogjon? Mert lássuk be, egy tiszta konyhába mindig élvezet bemenni, lényegesen nagyobb kedvvel kezdhetünk így neki a reggeli, ebéd vagy vacsora elkészítéséhez is.

tiszta konyha

Mindennapos feladatok

  • Lomtalanítás

Kezdjük azzal, hogy míg reggel fő a kávénk, gyorsan kipakolunk minden olyan tárgyat, melynek nem a konyhában a helye. Nem szükséges mindent rögtön a helyére pakolni, – hiszen még a reggeli kávénk előtt vagyunk! – a hangsúly azon van, hogy ne legyen útban semmi olyan tárgy, mely hosszú útját bejárva valamiért a konyhában kötött ki.

  • Gyors törölgetés

Ha elpakoltunk, töröljük át gyorsan a konyhaszekrényeket és a konyhaasztalt, hogy az este nyugovóra térő porcicák se legyenek útban napközben. Érdemes a gyors törölgetést minden készülődés után megejteni, hiszen a jó konyhai tisztítószerek csodákra képesek, ne hagyjuk rászáradni az ételmaradékokat, később hálásak leszünk érte magunknak.

  • Sepregetés

Az egésznapos sürgés-forgás közben érdemes néha vetni egy pillantást a padlóra, egy gyors sepregetés nem sok idő, de rendkívül hasznos, hogy ne hordjuk szét a ház többi részében a morzsákat.

  • Mosogatás

Kényes pont a mosogatás, melyet megkönnyíthet egy mosogatógép. Ha ez nincs otthonunkban, igyekezzünk minél gyakrabban mosogatni, hiszen annál kisebb adagokkal fogunk találkozni, arról nem is beszélve, hogy egy mosatlan edényekkel megrakott mosogató riasztó hatással bír mindenkire.

Heti feladatok

  • Hűtőtakarítás

Néha nem árt a hűtőt is alaposan áttörölni, hiszen remek alkalom, hogy megszabaduljunk az ételeinket környékező bacilusoktól, és egyben felmérjük élelmiszereink állapotát. Ha valami lejárt szavatosságú, attól szabaduljunk meg. Visszapakolásnál érdemes úgy rendszerezni, hogy előre kerüljenek a hamarosan lejáró élelmiszerek, így szem előtt tartva felhasználhatjuk azokat időben.

  • Bevásárlás, tervezés

Ha már úgyis nyitva a hűtő, írjuk össze, mi hiányzik, tervezzük meg a következő heti menüt, hogy egyszerre be is tudjuk szerezni az alapanyagokat hozzá.

  • Felmosás

És itt nem csak egy gyors padlótörölgetést értünk, elő a fürdőszobai tisztítószerekkel, és fertőtlenítsük a padlót.

A konyha hónapja

Ha csak a fent említett feladatokat végeznénk el, az kevés lenne. Válasszunk ki évente két hónapot, amikor kiemelt figyelmet kap a konyha, ilyenkor törölgessük át a szekrények polcait, ajtaját, alaposan fertőtlenítsük a hűtőt, subickoljuk tisztára a sütőt, a mosogatógépről és a mikróról se feledkezzünk el. A kávéfőzőt is érdemes ilyenkor gyorsan átvizsgálni, hiszen a kellő lendület nélkül nehéz lenne a fent említett feladatokon átküzdeni magunkat nap, mint nap. Ilyenkor összeírhatjuk a szükséges tisztítószereket is, melyeket egyszerűen is beszerezhetünk háztartási webáruházból megrendelve.